„Közel 3 éve dolgozok itt, és elmondhatom, hogy szeretem a munkámat, így szerencsés embernek tartom magam. Amikor először találkoztam a Tesco munka lehetőségével, akkor volt néhány fenntartásom. Például tartottam attól, hogy túlságosan egyhangú és gépies lesz a mindennapi tevékenységem.

Aztán jobban megismerkedtem a munkakörökkel, majd abszolváltam a próbaidőt, és rájöttem, hogy valójában a Tesco munkák mennyire változatosak és kihívás-teljesek. Persze van néhány állandó rutin feladat, de alapvetően mindig kapunk új megbízásokat és hatásköröket, amelyek hosszútávon biztosítják a fejlődést és a sikerélményt.” (Anita, 26 éves)

„Több, mint 8 éve kerültem a Tesco munka közelébe, fuvaros beszállítóként. Ennek a kereskedelmi üzletláncnak a logisztikai élete és profizmusa annyira megtetszett, hogy az „átigazolás” mellett döntöttem. Az elején a Tesco munkák egyik fundamentumánál kezdtem; raktáros pozícióban. Őszintén szólva, az első pár hónap meglehetősen kemény és monoton volt, de cserébe rendesen megfizettek. A szorgalmamat díjazva, sikerült félév múlva az árufeltöltő munkakörre váltani, ahonnan pedig újabb félév elteltével a logisztikai irányításhoz vezetett az utam, hol jelenleg is vagyok. Ez idő alatt duplájára nőtt a fizetésem és a béren kívüli juttatások is rendkívüli módon gyarapodtak.” (Tamás, 33 éves)

„Hosszú éveken keresztül voltam pénztáros, különféle szupermarketekben, míg végül 2010-ben a Tesco-hoz kerültem. Itteni kollégák referenciája alapján bíztam a karrierfejlődés lehetőségében. Ez olyannyira bejött, hogy jelenleg már a Tesco munka csúcs részlegén dolgozhatok, irodai menedzserként.” (Erika, 47 éves)