Uniós pénzből épült „családi” házak Edelényben

MNO Belföld   2017. június 14. , 06:22

Összesen 34,7 millió forint uniós támogatást kapott Garainé Bajnok Ildikó, hogy felépítse vendégházát az Edelényhez tartozó Császta-hegyen. Férje, Garai Bertalan az edelényi Fidesz szervezetének alelnöke, jelenleg a szomszédos Lak község polgármestere. A Kemencés Vendégház épp Molnár Oszkár – egykor fideszes – edelényi polgármester feleségének „szörpháza” mellett áll, amelyről egy hete írtuk meg, hogy gyümölcsfeldolgozó manufaktúra helyett inkább családi, illetve hétvégi ház benyomását kelti, termékeinek híre sincs a településen. Szintén uniós pénzből épült.

Bár ottjártunkkor épp senki nem tartózkodott a Kemencés Vendégháznál, valamint a Szállás.hu oldalon jelzett foglalási igényünkre sem reagáltak, a szálló két és fél éves működése óta fogad vendégeket, néhány online visszajelzést is kapott tőlük. A helybeliek is hallottak már róla, nem úgy, mint Molnárné szörpházáról; ugyanakkor nem állítható, hogy ostromolnák a vendégek. A szőlőhegyen álló, ötszobás ház 12 főnek tud szállást adni.

 „Miért baj, ha valaki fideszes? Ők már nem is nyerhetnek? Mindenkire egyformán vonatkozzanak a szabályok!” – mondta a Magyar Nemzetnek Garainé, mikor a pályázat elnyeréséről érdeklődtünk. Elismerte, hogy családjával valóban ott tartózkodnak alkalmanként, de hangsúlyozta, hogy ő valóban dolgozik a vendégházban, egész évben várja a vendégeket, ha nem is egyenletesen érkeznek. Pályázata nem nyert az első körben, a 34,7 millió forint szerinte annak köszönhető, hogy kiosztották a megmaradt pénzeket is – ezt még az Indexnek nyilatkozta korábban. Nekünk hozzátette, hogy a Borsod–Torna–Gömör Egyesületen keresztül informálódott és pályázott.

Amikor Garainé pályázata akadályokba ütközött 2014-ben, az edelényi építési szabályok nem tették lehetővé, hogy nagyobb ingatlant építsenek a szőlőhegyen. Garainé ezért kérvénnyel fordult a Molnár Oszkár által vezetett önkormányzathoz, hogy módosítsák a szabályokat. Ez Molnáréknak is kapóra jöhetett, ugyanis a szomszédban a családi „szörpház” sem épülhetett volna fel a módosítás nélkül. „2014 szeptemberében kezdtünk építkezni” – válaszolta a Magyar Nemzetnek Garainé Bajnok Ildikó arra a kérdésre, hogyan haladtak a munkálatokkal a 2014. júliusi sikeres módosítást követően. Mint kiderült, Molnár Oszkárék jóval hamarabb már építkeztek a szomszédban, így felmerült annak lehetősége is, hogy a munkákat a régi szabályok ellenére kezdték meg, de ezt nem tudta megerősíteni Garainé. A szabályok változása azonban nem járt együtt a tájkép megőrzésével: amikor az edelényi polgármesternél jártunk, nekünk zsörtölődött a szomszédságukban álló vendégház miatt, mert szerinte nem illik a környezetbe, nem úgy, mint az ő szörpházuk.

Mindezzel kapcsolatban fontos leszögezni: a módszer nem törvénytelen, de erősen megkérdőjelezhető a közpénzből származó támogatások megtérülése. A vendégházak esetében a családi házként való felhasználás szinte adja magát; a több háló- és fürdőszoba igencsak kényelmes lehet egy nagyobb családnak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.14.