Rétvári Bence szombaton nem észt, hanem krumplit osztogat

168 óra   2017. december 06. , 21:33

Rétvári Bence államtitkár a váci polgármesterrel, Fördős Attilával és egy önkormányzati képviselővel oszt majd krumplit szombaton, az ünnepváráshoz illően meghitt környezetben, azaz az újdeákvári CBA kellemesen hűs  parkolójában. Az első 400 ember kap majd 10 kilót – vette észre az erről szóló hirdetményt a hvg.hu.

A jelek szerit beindult a sajátos fideszes karitász: mint megírtuk, legutóbb Bajkai Istvánnak, a VI.-VII. kerület fideszes képviselőjelöltjének, Orbán Ráhel ügyvédjének telt meg a szíve csordultig szeretettel a szegények iránt. Ő tojással örvendeztette meg a helyi rászorulókat, rá is nyomtatták a dobozokra a nevét, hogy senkinek ne legyenek kétségei, kitől jött a manna, a VI. kerületi önkormányzat pedig saját helyiségében, saját embereivel ki is osztotta a helyi szegény, de szavazásra jogosult polgároknak. (Bajkainak persze halvány segédfogalma sincs, hogy kerülhetett a saját pénzéből vásárolt adomány az önkormányzati ételosztásra).