Nincs egy éve, hogy jár, de már rozsdásodik a felújított metró

Index   2017. december 06. , 12:48

Durván rozsdásodnak az első körben felújított orosz metrószerelvények, írja a 444. A lap a BKV Kőér utcai telephelyén készített fotókkal illusztrálta, hogy 1,5 évvel az átadás után már barnás-sárgás rozsdacsíkok látszanak a szerelvényeken. Ráadásul, hogy a belső szerkezetek mellett az oldallemezek festéke alól is előbújt már a rozsda, ami egy rosszabb minőségű személyautónál is legalább évek alatt szokott megtörténni. Igénytelen munkát végzett az orosz cég.

A rozsdásodás mellett az is látszik, hogy a gyártó sorjás, egyenetlen elemekkel adta át a vagonokat. A karosszérián, annak borításán pedig repedések látszanak. A képeken azok a kocsik szerepelnek, melyek elsőként érkeztek Budapestre tavaly májusban, és januárban lesz egy éve, hogy forgalomban vannak.

A BKV reagált cikkünkre: eszerint a korszerűsített, felújított járművekre a Metrovagonmas három év jótállást vállalt, az ezalatt felmerülő hibákat, hiányosságokat térítésmentesen kijavítják. A szerződés szerint külön – pénz-visszatérítési kötelezettséggel járó –  jótállás vonatkozik arra is, ha előfordulna, hogy bármely felújított, korszerűsített jármű nem teljesíti a tervezett élettartamot.