Lélegeztető gép nélkül működött hét hónapig a csepeli mentőállomás, most, hogy megvan, az OMSZ még két hétig nem ér rá átvenni

168 óra   2017. december 06. , 20:11

Hét hónapja nincs a csepeli mentőállomás esetkocsiján lélegeztető gép. Ezt a helyzetet megelégelve egy független mentőalapítvány lépett, és felajánlásokból, valamint pályázaton nyert támogatásokból megvette a közel 3,5 millió forint értékű eszközt. Amint a gép meglett, meg is hirdették az átadást, amelyre az Országos Mentőszolgálat is hivatalos volt. Csakhogy az átadó előtti délután az OMSZ önkényesen úgy döntött, hogy két héttel elhalasztja az ünnepséget. Mintha nem számítana, hogy ezzel csak fenntartják a betegek biztonságát veszélyeztető helyzetet – ráadásul úgy, hogy semmi közük az eszköz beszerzéséhez.

Ugyanazon a csepeli mentőállomáson, amelyen korábban a fűtés állt másfél hétig, hét hónapja lélegeztető gép nélkül dolgozik a kerület egyetlen olyan mentőkocsija, amelynek ez a lélegeztető gép az alapfelszereltségéhez tartozna. A helyzetet végül a független csepeli mentőalapítvány, a XXI. Kerület és Környéke Mentőalapítványa elégelte meg és vette a kezébe. Összefogással, pályázaton nyert támogatásokból és felajánlásokból meglett az új lélegeztető gép.

Az átadást december 5-re hirdették meg. Meghívták két kerület polgármesterét, alpolgármesterét, az ügyet felkaroló egyik állami cég képviselőit és segítőket is, hogy köszönetet mondjanak az összefogásért. Kapott meghívót az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetése is, amelynek a képviselőjét felkérték, hogy tartson egy beszédet. Csakhogy az OMSZ egy nappal az átadás előtt önkényesen úgy döntött, hogy két héttel elhalasztja az ünnepséget, erről pedig ő maga tájékoztatta is valamennyi meghívottat. Vagyis az alapítvány tudta nélkül lépett fel egy olyan ügyben, amelyet az alapítvány teljesen önállóan, az OMSZ feladatát átvállalva intézett.

Ez viszont azt jelenti, hogy újabb két hétig, pontosabban december 21-ig lélegeztető gép nélkül működik az állomás, amelynek hiánya hét hónapja nehezíti a megfelelő betegellátást, és amelyről, úgy tűnik, eleddig felsőbb szinten nemigen vettek tudomást. Igaz, felhívták az alapítvány vezetőjét, hogy mindezt tényként közöljék vele, de a halasztást nem indokolták, minden ellenvetést lekezelő stílusban negligáltak. E szerint – kockáztatjuk meg – csak azért kell újabb két hetet várni az áldatlan helyzet rendezésére, mert valakinek ez az időpont nem felel meg.

A XXI. Kerület és Környéke Mentőalapítványa elnökének, Szappan Szilárdnak írásban küldtük el a kérdéseinket. A szervezet már nem először lép olyan beszerzések terén, amelyet az OMSZ nem biztosít. Összességében már több millió forint értékben tudtak berendezéseket venni, csak ez a lélegeztető gép csaknem 3,5 millió forintba került. De más területen is segítik a csepeli állomást, például olyan eszközökkel, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak a betegellátáshoz, mint GPS-készülék, bútorok, munkaruházat.

És hogy miként fogadták az OMSZ lépését az átadó elhalasztásáról és a támogatók önkényes értesítéséről, hogyan érintette a betegellátást az elmúlt hét hónapon át tartó eszközhiány?

A reakció:

„Megdöbbenéssel fogadtuk, hogy a beleegyezésünk és a tudtunk nélkül, mindenféle előzetes tájékoztatást mellőzve, egy jogilag teljesen független alapítvány nevében az Országos Mentőszolgálat felveszi a kapcsolatot támogatóinkkal, és a nevünkben lemondja az átadót.

Elfogadhatatlannak és egyben félelmetesnek tartom ezt a fajta eljárást.

Álláspontomat írásban eljuttattam az OMSZ főigazgatójának is. Különösen elfogadhatatlan, hogy egy olyan eszköz sorsáról beszélünk, amelynek hiánya megnehezítette a kollégáim munkáját. Fizikailag és pszichésen egyaránt, hiszen egy lélegeztetésre kifejlesztett gép munkáját kell manuálisan ellátni akár 40 percen keresztül. De nem is ez a legfontosabb. Elsősorban a beteg érdekeit kell nézni, és egy kézi, ballonos lélegeztetés nem tudja azt a minőséget nyújtani, amit egy gépi lélegeztetés. Nem lehet pontos nyomásértékeket beállítani, nem lehet állandó frekvenciát biztosítani, nem lehet minden egyes befújásnál azonos mennyiségű levegőt a tüdőbe juttatni kézzel. A gép ezt mind tudja. Bizonyos esetekben éppen ezért kénytelen az irányítás egy másik autót a helyszínre küldeni, amelyen van ilyen eszköz. Ez időveszteség a beteg számára, valamint a rendszerből lefoglal egy plusz mentőautót” – reagált az alapítvány elnöke.

A kialakult helyzetről értesítette támogatóikat is, akik a lélegeztető gépet az állomáson letették, innentől már az OMSZ-en múlik, hogy mikor lehet használni az eszközt a mentésben.

A halasztás miértjét firtató kérdéseinket elküldtük az OMSZ-nek is. Az érdekelt, hogy 

- tudott-e az OMSZ vezetősége arról, hogy hét hónapja nincs lélegezte tőgép az autón,
- ha igen, akkor miért nem tettek semmit annak érdekében, hogy ezt a helyzetet megoldják,
- ki vállalja ezért a felelősséget,
- és milyen jogon értesítette ki az alapítvány partnereit az átadó elhalasztásáról, amikor azokkal semmilyen jogviszonyban nincs?

A teljes bejegyzés IDE KATTINTVA érhető el! 
Fotó: csepelmentok.hu