Jobbik: Rekordot döntött a választási visszaélések száma

444   2018. április 08. , 20:05

Történelmi jelentőségűnek nevezte a mai választást Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. A párt egy óbudai hotelben tartja az eredményváróját, nem sokkal 7 óra után tartottak sajtótájékoztatót. Z. Kárpát szerint a magas részvételi arány egyértelműen azt jelzi, hogy a magyar emberek többsége elégedetlen az Orbán-kormány elmúlt 8 évével. „A rendszerkritika kijelenthető” – mondta.

A Jobbik alelnöke szerint a Fidesz tudatosan gátolta azoknak az embereknek a szavazatleadását, akik vélhetően nem velük értenek egyet. A külföldi szavazókkal példálózótt, akiket szerinte vállalhatatlan, több órás sorbanállásra kényszerítettek

„Rekordot döntöttünk a visszaélések számában is”, amikről a pártközpontot értesítették – mondta. Itt azt a délelőtti esetet hozta fel, amikor egy szavazóbiztos nem pecsételte le egy jobbikos pólót viselő szavazó szavazólapját – az illető szóvá tette az ügyet, a bizottság jegyzőkönyvet vett fel.

Z. Kárpát szerint tucatjával fognak előkerülni a következő napokban visszaélések, ezekre azonban érdemi választ csak azután lehet adni, ha kivizsgálták az ügyeket. A magas részvétel miatt viszont szerinte az eredményeket mindenképpen el kell fogadni, annyi ember járult az urnákhoz.