Garancsi hirdetési cégét nyomja a főváros?

Index   2017. december 06. , 12:04

A fővárosi ellenzék szinte egyhangúan kritizálta azt a fővárosi közgyűlési határozat-tervezetet, ami alapján pályázatot írnak ki a közvilágítási oszlopokon elhelyezendő hirdetések üzemeltetésére.

Két fő problémát fogalmaztak meg:

1.) az egyik, hogy a tendert az ESMA nevű cégre, Garancsi István, kormányközeli nagyvállalkozó cégére írták ki
2.) a másik, hogy az ESMA sokmillió forint közterülethasználati-díjjal tartozik a fővárosnak, így el sem indulhatna a tenderen

Tarlós István a közgyűlési vitában elismerte, hogy az ESMA tartozik, de jelenleg folynak az egyeztetések arról, hogy ezt a tartozást megfizeti. Véleménye szerint az egy jogi kérdés, hogy indokolt-e a kizárás, de a tartozással el kell számolni. 

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes közölte, hogy ha a cég korábban jogszabály-ellenesen működött, és ha nem fizeti ki a tartozást, nem indulhat a tenderen.

Közölte: az, hogy referenciaként 1000 elefántfül-hirdetés kihelyezését kérik az indulóktól a korábbi évekből, nem csak a fővárosra vonatkozik, hanem országosan kell érteni, így pedig legalább három cég van, ami ennek a feltételnek. Az ellenzéki kérésre viszont, hogy nevezze meg azt a három céget, Szeneczey nem válaszolt.

A tender kiírásáról szóló határozatot a közgyűlési többség elfogadta.