Aki sorban áll, biztosan szavazhat

168 óra   2018. április 08. , 18:22

Sokakban felmerült a kérdés, mi van akkor, ha a hosszú sorok miatt 19 óráig nem jut az urnák elé. A rövid válasz: türelmesnek kell lenni, nem maradhat le senki. A most is érvényes szabályokat a 2010-es káosz miatt alkották meg, akkor urnazáráskor még sokan álltak sorban, általában az átjelentkezettek számára kijelölt szavazókörök előtt – írja a 168 óra.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény a 69. § szerint a szavazóhelyiségben szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet. A 183. § szerint pedig a 19 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a szavazatszámláló bizottság egyik tagja 19 órakor beáll a sor végére, aki előtt áll, az voksolhat, aki azonban utána érkezik, az lemaradt. 

Mindez azonban azt is jelenti, hogy az egész ország csak később juthat az első részeredményekhez, addig ugyanis semmit nem lehet közzétenni, amíg nincs minden urna lezárva. Extrém esetben az is előfordulhat, hogy ha egyetlen szavazókörben nagyon elhúzódik a voksolás, az első részeredmény is nagyon későn érkezik és akár már csaknem végeredmény-közeli lehet. 

Információink szerint a Nemzeti Választási Iroda most előre jelentést kért a választókörzetekből, hogy hol várható olyan hosszú sor, ami miatt a választó-helységek várhatóan tovább lesznek nyitva. Ez egyébként az átjelentkezéses körzetekben valószínű.

Az biztos, hogy a korábbi választásokhoz hasonlóan most is a XI. kerületben, a Bocskai Általános Iskolánál várakoznak a legtöbben. Délre a sor már kilométeresnél hosszabbra nyúlt, a benne állók több órás várakozásra készülhetnek.

A teljes cikk ITT olvasható!