Választási szabályok: esélye sem volt az ellenzéknek

MNO Belföld   2017. november 13. , 14:43

Lesöpörte az asztalról a Fidesz és a KDNP az ellenzéki pártok által kidolgozott, teljesen új választási szabályokat tartalmazó koncepciót. Arról az elképzelésről van szó, amelyet a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom keretein belül dolgoztak ki és a Jobbik kivételével minden ellenzéki párt alá is írt. Az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén még ahhoz sem járult hozzá a kormánypárti többség, hogy a parlament plenáris ülésén egyáltalán vita nyíljon róla.

Az MSZP frakcióját vezető Tóth Bertalan azzal igyekezett érvelni a többpárti koncepció mellett, hogy a mostani választási szabályokkal szemben – amely alig több mint 40 százalékos győzelemmel kétharmados parlamenti többséghez segítette a Fidesz–KDNP-t – az ő javaslatuk sokkal arányosabb. Az egyéni választókerületeket például egy független testülettel alakíttatnák ki, hiszen a mostani körzeteket szerintük a Fidesz saját magára szabta. Beépítenék a törvénybe az ellenzék által állandóan követelt lehetőséget, hogy ne csak a határon túliak, hanem a külföldön dolgozó, de itthon lakcímmel rendelkező magyarok is szavazhassanak levélben. 

A javaslatról csaknem két órán keresztül vitáztak a bizottságban. A fideszes Vas Imre például azt fejtette ki, hogy ez a rendszer visszalépés lenne a mostani szabályokhoz képest. A jobbikos Staudt Gábor szerint ugyanakkor legfeljebb a Fidesz mandátumaiban jelentene visszalépést. Az ugyancsak fideszes Répássy Róbert az egész elképzelést színjátéknak nevezte, arra hivatkozva, hogy valójában a várható választási vereségük magyarázatát készíti már elő az ellenzék. Így ugyanis mondhatja majd azt a baloldal, hogy nem az általuk legitimnek tartott választási szabályok keretében kellett megmérkőzniük.

Előkerült kormányoldalról a szokásos érv is, miszerint ilyen rövid idővel a választások előtt már nem illik a szabályokat megváltoztatni. Ez a magyarázat csak azért sántít, hiszen éppen holnap, a Fidesz javaslatára szigoríthatják a kampányfinanszírozás szabályait.

Habár a Jobbik a többi ellenzéki párttal ellentétben nem írta alá a javaslatot, és elmondásuk szerint több pontjával nem is értenek egyet, azt azért támogatták, hogy az Országgyűlésben érdemi vita lehessen róla. Ugyanígy tett a többi ellenzéki képviselő is, de a többségben lévő kormánypárti honatyák ezt könnyen megakadályozták.