Rendezné a devizahitelesek ügyét a Jobbik

Hír Tv   2017. április 14. , 07:44

A párt örtönbe záratná a devizahiteles rendezés felelőseit.

Bankok kontra hitelesek

Börtönbe záratná a devizahiteles rendezés felelőseit, és valós tárgyalásra kényszerítené a bankokat az érintettekkel a Jobbik. A párt alelnöke azt mondta: olyan javaslatcsomagon dolgoznak, amellyel a hitelkárosultak helyzete rendeződne. Z. Kárpát Dániel szerint erre azért van szükség, mert a kormány már nem tesz semmit a bajban maradtakért.  Z. Kárpát Dániel azt ígérte: kormányra kerülésük esetén, felvételkori árfolyamon kell majd elszámolni az adósoknak a korábbi devizahiteleket.

„Hogyha valaki 165 forinton vette fel az úgynevezett hitelét, és neki ezt 256 forinton, piaci árfolyamon forintosította a Fidesz–KDNP, akkor két következmény következzen ebből. Az egyik az, hogy felvételkori árfolyamon váltsuk vissza ezeket, tehát, ha 165 forinton vette fel, akkor 165 forinton készüljön az elszámolási törvény. A másik következmény, amihez ragaszkodom, az pedig a felelősök elszámoltatása, tehát kerüljön a vádlottak padjára mindenki, aki csalárd módon hozzájárult a magyar állampolgárokat kifosztó gépezet működtetéséhez” – nyilatkozta a képviselő.

A folytatáshoz kattintson az alábbi linkre!