Nem történt jogosulatlan adatszerzés a béruniós aláírásgyűjtésnél

alfahir.hu   2017. szeptember 12. , 17:25

Pitiáner hazugságokkal és manipulációval próbálja ellehetetleníteni, illetve hitelteleníteni a béruniós kezdeményezést a Fidesz.

Hétfőn Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével egyeztetett Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő, a béruniós kezdeményezést indítványozó európai polgári bizottság vezetője. A találkozón a NAIH vezetője ismételten megerősítette, hogy az augusztus 20-tól kezdődő aláírásgyűjtés megfelel az adatvédelmi kritériumoknak.

Az Alfahír úgy tudja: Péterfalvi Attila is "állatorvosi lóként" tekint (a Jobbik előtt még senki nem indított Magyarországon ilyen kezdeményezést) a béruniós aláírásgyűjtésre adatvédelmi szempontból, így pár technikai módosítást és kiegészítést javasolt.

Ettől függetlenül eddig sem történt jogosulatlan adatszerzés, mint amit a kormányközeli propagandasajtó állít.

Mint az korábban már megírtuk, az aláírásgyűjtéshez használt íveket ellenőriztették a kampány kezdete előtt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, ezért is látható rajtuk az úgynevezett NAIH-szám. Továbbá a gyűjtést komoly egyeztetések előzték meg a Nemzeti Választási Irodával (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB).

Arról is tájékoztatták lapunkat a béruniós kampányért felelős polgári bizottság jogi képviselői, hogy az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó alapvető szabályokat az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-ai 211/2011/EU rendelete tartalmazza. Az aláírásgyűjtő ívek megfelelnek a vonatkozó jogi előírásoknak (a Rendelet III. számú mellékletének). Az online felülettel kapcsolatban sem merülhet fel probléma, mivel a www.berunio.hu oldal a támogatói „aláírásnál” az Európai Bizottság oldalára (az európai polgári kezdeményezéshez) irányít.

Múlt hét pénteken a Jobbik közleményben reagált a kormánypárti támadásokra, amelyek az aláírásgyűjtés adatvédelmére irányultak, a párt azt írta:

„a béruniós aláírásgyűjtés mind a hazai, mind az uniós jogszabályoknak megfelelően zajlott, és zajlik a jövőben is.”
Azt is jelezte a Jobbik, hogy a NAIH által kért korrekciókat a jogszabályok maradéktalan betartása érdekében a lehető leggyorsabban végrehajtják.