Irgalmatlan pénzt költhet szabadon a kormány a választási kampányban

168ora.hu   2017. szeptember 14. , 09:57

A kormány a trükkösen összerakott költségvetések által az elmúlt négy évben évi kétszázmilliárd forintot szabadon elkölthetett politikai célokra. Ennek egy része a költségvetési tartalék, a másik az Országvédelmi Alap. A költségvetés elfogadásakor a képviselők arról is szavaztak, hogy ezeket a pénzeket a kormány lényegében bármilyen célra elköltheti. A Policy Agenda az eddigi adatok alapján megvizsgálta, hogy a kormány a választásokig hátralévő időben várhatóan mennyit költ majd ebből a pénzből.

A költségvetési tartalék a törvény szerint az év közben meghozott kormányzati döntésekből adódó feladatok finanszírozására és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó költségvetési bevételek pótlására szolgál. Azaz felhasználása viszonylag szabadon értelmezhető, és ezzel előszeretettel él a kabinet – állapítja meg elemzésében a Policy Agenda.

A másik sajátossága ennek a pénznek, hogy míg az ország költségvetését a parlament szavazza meg, és elméletileg tételesen meghatározzák minden forint helyét, addig a tartalékról egyszerű kormányhatározatban döntenek. A határozatban még azt sem kell megnevezni precízen, mire is költik az összeget.

A 2014-es kormány megalakításától kezdve 454,2 milliárd forintról döntött a kabinet, 2010 óta pedig összesen 908 milliárd forintot költöttek el ilyen módon. Ez azt jelenti, hogy havonta 10,6 milliárd forintot költött átlagosan az Orbán-kormány a tartalékból. Ez egy egyszerű kormányhatározattal elosztható pénz, amelyhez még indoklási kötelezettség sem társul.

A teljes cikk elolvasásához, kérjük, kattintson IDE! Köszönjük!