A Debreceni Egyetem rektora szerint szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán emberek tiltakoztak Putyin kitüntetése miatt

444   2017. szeptember 13. , 23:14

A Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán a Debreceni Televízióban beszélt arról, mi minden jut eszébe a hírek hallatán, hogy többen tiltakoztak, miután kiderült, az egyetem kitünteti Vlagyimir Putyin orosz államfőt.

Mint fogalmazott, ha a sajtó valamiről azt mondja, hogy igaz, akkor azt az emberek hajlamosak el is hinni. Ezzel szemben abból egy szó nem volt igaz, hogy a Parlamentben szerettek volna átadni egy díszoklevelet. Az viszont igaz, hogy az egyetem szenátusa megszavazott egy doktori kitüntetést, amit Putyin majd Debrecenben vehet át. A rektor szerint a sztori körül amúgy hecckampány zajlott, hiszen az egyetem 216 tanszéke közül csak négy adott ki tiltakozó állásfoglalást.

Mint elmondta,  „Néhány szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán az egyetemen azt mondta, húha, a sajtó mond valamit, hű, itt most itt a lehetőség.” Ráadásul a kitüntetésről a szenátus döntött, ahova a tanszékek is delegálhatnak embereket.